A tengerész felesége

Tegnap délután Göteborgnak vettem az irányt két nagyon jó barátommal (egyikük Lisbeth, első útmutató barátom itt, távol, a nyugati partoknál, a másik a jógatanárom, Jon). Az utunk nagyon kellemes volt: jó társaságban jól telik az idő. Egy baleset miatt kerülőutat választottunk Göteborgban, és délkelet felől közelítettük meg a Järntorget nevű teret, úticélunkat. Sok minden van még Göteborgban, amit nem fedeztem fel, tegnap este is egy új helyet, tornyot, a tornyon pedig egy szobrot fedeztem fel:

A tengerész felesége, Tengerészeti múzeum, Göteborg

Korábban nem volt szerencsém megcsodálni a szobrot, mindjárt meg is kérdeztem a barátaimat, mi az. De csak arra kaptam választ, hogy a helyet Tengerészeti Múzeumnak hívják.


Egy előadáson vettünk részt a napba való nézésről, Hira Ratan Manek beszélt a módszerről. Az előadás bevezetésében a vendéglátó szervező felmutatott egy képet, és azt mondta, ez itt a tengerész felesége...Az a szobor volt! Azt kérdezte: mit is néz a tengerész felesége? Majd felmutatott egy másik képet a szoborról, amin világosan látszik a lemenő nap, és hogy a nőalak éppen abba az irányba néz - és imádkozik a tengerbe veszett férfiakért.


Múlt, jelen, jövő...minden párhuzamosan fut bennünk. Ahogy a magyar irodalom egyik legfontosabb filozófiai versében - József Attila A Dunánál - olvashatjuk:

Én úgy vagyok, hogy már százezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit százezer ős szemlélget velem.