Megmagyarázom a magyar címert is

A magyarral ugyanaz a baj, mint a buddhizmussal.

Körülbelül egy éve fedeztem fel, hogy valószínűleg buddhista vagyok, de akkor még nem vettem az egészet komolyan, éltem tovább, ahogy addig. Ám valahogy lassacskán furcsa változások álltak be az életembe: vegetáriánus lettem, mert furcsa ízűnek találtam a húst, és nem volt gusztusom lenyelni, elkezdtem meditálni és buddhista könyveket olvasni. Tavaly év végén részt vettem egy vipassana kurzuson, amely során teljesen megvilágosodott számomra, nem vagyok én teljesen hülye, csak buddhista.

Aztán nyilván az ember, különösen a buddhista fajta, nem hiszi csak úgy el a dolgokat, hanem maga akar meggyőződni mindenről, és társakat akartam találni a meggyőződéshez. Itt kezdődött a probléma. Tudniillik az ember vagy született buddhista, már úgy értem, buddhista országban született - mert persze, hogy minden ember buddhista születésénél fogva - , és akkor adott a hagyomány, vagy nyugati buddhista, és akkor jön a keresztkérdés: Te melyik buddhista tradiciót követed? Ezt a kérdést nekem is mindjárt feltették, mikor társakat akartam keresni a meggyőződésben. És nyilvánvaló, hogy nem tudtam rá válaszolni, hiszen éppen csak most fedeztem fel, hogy buddhista vagyok, a nüanszokat még nem tanulmányoztam, gondoltam, az ember már attól is buddhista, hogyha Buddha tanításait megértette, elfogadta és követi. Vagy ahogy az én esetembe történt, Buddha tanításait megismerve felkiáltottam magamban: De hiszen ezt én is mondhattam volna! Tehát ilyesformán én megértettem saját természetemet, elfogadtam azt, és követem is, és mivel saját természetem megegyezik a Buddháéval (egészen természetszerűleg, ez most csöppet sem nagyzás, kérdezzék csak meg a többi buddhista teoretikust), ezért buddhista vagyok. A kérdésre: milyen buddhista, még ma is rettenetesen zavarba jövök. Próbáltam már ezerféleképpen megmagyarázni, hogy a mesterem (ti. S.N. Goenka) a theravada tradició szerint tanít, de hindu, amúgy amikor beszélek, ha beszélek egyáltalán, zenül beszélek (azaz nembeszélek) és tibetiül álmodom.Ennyit a vicces megoldásról. Mert addig, amíg nem vallok színt, a többi buddhista gyanakvással tekint rám, s a déliek óva intenek a tibetiektől és a bönt barbár hókuszpókusznak, a tantrát pedig veszélyesnek tartják, a tibetiek figyelmeztetnek a Dalai Láma által kizárt szerzetesek szektáira, a japánok és taivaniak csak sandán mosolyognak: jaj, te szegény pára! Nos ezek után annyira vágyom valamiféle buddhista konszenzusra, valami univerzális buddhizmusra, hogy ne kelljen egyiket sem választanom, és mégis mindegyikkel tarthassak kapcsolatot.

Hát így jártam a buddhista kollégákkal.

És valami rémségesen hasonló dolog történt velem, amikor kitántorogtam édes hazámból, Magyarországról. A nagy ismeretlenben kerestem a magyarok társaságát. Legelébb ötvenhatosokat talál az ember. Na, azok igen furcsán néznek arra, aki a kommunizmusban született, nevelkedett fel – tehát nyilvánvalóan full kommunista. Ha meg nem kommunista, akkor hogy a francba tudott harminchányévig ott élni fizikai-mentális sérülések nélkül. És ha nem sajnálom őket mélységesen, és nem tekintem őket hatalmas történelmi hősöknek, akkor végleg elástam magam náluk.

Aztán ott vannak az erdélyiek – akik nem elégedtek meg az anyaország kegyeivel és továbbtántorogtak, a transz-szilvóriumiak. Belőlük itt is sok van, kicsit anakronikusan beszélnek, öltözködnek, és a Kós Károlyi transz-szilvórizmust terjesztik a svédországi magyar irodalomban is. Ez a két csoport adja a svédországi magyarság kilencven százalékát. A jugoszláviai magyarok itt is kisebbségben vannak, ironikusan folydogálnak bele a dolgokba itt-ott, a helyi szinekbe egészben vagy részben beleolvadtak, szintúgy a kárpátaljai, tótországi és cigány kollégáik.

Nos, ezután felteszik az embernek a kérdést: te honnan jöttél?erdélyi, jugoszláviai vagy? Debrecenben laktam legutoljára. Hmmmmm. Debrecenben? Akkor te kismagyarországi vagy! Abszolút kisebbség!

Nos, én így élem meg a buddhistaságot és a magyarságot itt, Svédországban. És ezzel a kicsit univerzális magyar címerrel csak ezt akartam jelezni. Igen, mondhatnánk, revizionista címer, de nem találtam jobbat azt kifejezni, amit kedves barátom (nyilván jugoszláviai magyar, ez látszik a stílusból) így fogalmazott meg: patkány és magyar mindenhol van.

.

.

.

.

.

(Kösz, Bozsik!)

Megmagyarázom magam

...........
Jávorszarvas - át kellett váltanom a billentyűzetet svédről magyarra, hogy le tudjam írni.
Svédül (vissza a svéd ábécére): älg (ejtsd: elj)
A leghíresebb svéd jávorszarvas:





A jávorszarvas egy böhöm nagy állat. Az első nyáron itt, Svédországban csak állatkertben volt szerencsém találkozni vele, a stockholmi Skanzenben. Akkor úgy meglepődtem (csak számít a méret!), hogy egy ideig nem mertem egyedül kimenni az erdőbe otthon (itthon) sem. Ott, Stockholmban kereszteltem át a jávorszarvast svéd zsiráffá. Itt, a mi erdőnkben épp úgy őshonos, mint mindenütt Skandináviában. Egy magyar embernek ez a zsiráf elnevezés többet mondd, mint a szarvas, mert ne úgy tessék elképzelni, hogy egyszer csak jön az úton velünk szemben egy kecses agancskoronás jószág. Nem, nem. A jávorszarvas egyáltalán nem kecses, nem jószág, hanem egy böhöm nagy áááááállat. Mintha a zsiráfnak a hosszú nyakát kihagyták volna, és a koponyájának tetején valami hatalmas elszáradt karácsonyfát felejtettek volna - így tessék elképzelni. Mindehhez zsiráfos hosszú lábak és irdatlan hústömeg párosul - ez utóbbi ha az ember kocsiján landol, az isten irgalmazzon neki. Márpedig ezek a böhöm állatok Skandináviaszerte ugye őshonosak, és az allemansrätt (magyarul is elmagyarázom majd egyszer, hogy az mi) szerint szabadon kószálhatnak, ha kedvük szottyan még az autók előtt is botladozhatnak - mert a kecses ugrálást tessék gyorsan elfelejteni. Két tonnás fenékkel, megnézém, melyik állat (!) tud kecsesen ugrálni! Egyszóval a jávorszarvasok buták, esetlenek, idétlenek, málék, alkalomadtán veszélyesek, gyakorta berúgnak és randalíroznak - tehát teljesen jogosan lehetnek Svédország jelképe!
........
Hogy jövök én mindehhez? Nagyjából sehogy, az utóbbi három évet leszámítva. Azóta lakom a jávorszarvasok és egyéb marhák által benépesített Skandináv-félszigeten.Három éve próbálom ezeket az állatokat megfigyelni, megérteni, szarvaslesemet Nyugat-Svédországban építettem fel, egészen közel a norvég határhoz. A térséget Bohuslännek hívják, és főleg kis halászvároskáiról nevezetes, de természetesen jávorszarvasok itt is vannak. S ha vannak, hát meg lehet figyelni őket. Megfigyeléseimet szeretném megosztani itt a kedves magyar olvasókkal. Tekinthető tehát ez a blog vadásznaplónak is, ha vadásznék. De mivel elvetemült pacifista, átkozott vegetáriánus, és általában buddhista vagyok - nem vadászom. Mitöbb ellenzem is a skandináv nemzeti sportnak tekinthető jávorszarvas-vadászatot. Tehát lövöldözésre, véres fordulatra, vadászkések villanására, vadászkutyák csaholására, trófeák szemlére tételére, a hús szétosztására, feldolgozására, elkészítésére, felfalására, megemesztésére és defekálására senki se számítson. Eme békés honlapon egy igen jámbor honleány igyekszik észrevételeit bepötyögtetni a gépbe: finoman, kecsesen, elegáncsosan - a jávorszarvasles magaslatából.