2007-06-11

Június 11. hétfő

Ma egy varjú nagyon akart kefélni egy másik varjúval, és egész délben össze-vissza ricsajoztak. Még akár az órát is nézhetném, meddig tart egy varjúnő meghódítása. De még az is lehet, hogy nem egy varjú szállt rá a csajra.

Melegnek meleg van még meglehetőst. Reggel a kályhások ébresztettek. Második nekifutás. Már hátha a kéményseprőnek is tetszeni fog, s akkor begyújthatjuk a kandallót – persze nem most, amikor amúgy is meg lehet sülni. A fiúk három órát vacakoltak a cementtel, mert belső csövet nem lehetett, kicsi a hely. Martin erre megjegyezte, hogy ez volt az, amiről Anki beszélt, amit Henrikék (lengyel feketemunkások) is meg tudtak volna csinálni – ócsóbbér. Na, puff neki. Ennyit a kéményről.

(A varjak elhúztak, most a szarkapár – amelyik rendszeresen ellopja a macska kajáját – zendített rá. Bizony isten, tiszta Hitchock.)

Holnap megyek a Dhamma Sobhanába, s akkor nem írok vagy két hétig. Pedig most döntöttem el végleg, hogy író leszek. És hogy most már nem csinálok az ihletkérdésből ügyet. (Ügyet sem vetek rá, ha van, ha nincs.) Persze mondhatom azt, a vipassana alatt mennyi sok ötletem volt, és hogy meg tudtam volna írni két regényt is. Foghatjuk rá. Meg azt is mondhatom, hogy bennem temérdek regény van, csak még nem volt érkezésem leírni őket, s ha még sokat járok a vipassanába, lehet nem is lesz. A lényegen ez már nem változtat. Már az sem változtatna, ha írnék. A helyzet az, hogy a hozzáállásom anti. De ezen még finomítanom kell. A nagy büdös valóság szempontjából tényleg abszolút mindegy, hogy írok-e vagy sem. De valamelyest hozzárak, vagy elvesz egy nüansznyit mások hozzáállásához, ez majdnem biztos. Ezt onnan is tudom, hogy két évnyi fáradhatatlan mocsárcsapolás, trágyázás, ásás, favágás, csatornázás, locsolás, veteményezés, piszmogás, gazolás és hasonlók után – mikor végre a kertben megtermett az első (és egyetlen) normális méretű hónaposretek, a szomszéd is beruházott a kertjébe: kicserélte gyorsan a földet, lenyomott pár félig felnőtt paradicsomot, földiepret, egy nagy csokor rebarbarát, az erkélyládába előnevelt és virágos muskátlikat ültetett, és mindösszesen fél nap alatt egészen kicsinosította a kertet. Tanult tőlem. Hatottam rá!

Szóval holnap megyek a Dhamma Sobhanába. Ez itt van mindjárt, tőlünk vagy hat óra autóútra. Közel a Vadstena kolostorhoz, ahol Szent Brigitta, az első svéd nőíró sírja található. Nem nagyon szeretek úgy vezetni, ha idegenek ülnek mellettem, mindjárt ideges leszek, de reménykedem, hogy ezúttal sem jön nekünk senki. Az útitervet még tanulmányoznom kell egy kicsit. Úgy érzem, hogy egy göteborgi sávválasztástól eltekintve sok nehézség nem vár ránk. Hárman utazunk, útitársaim Norvégiából jönnek, s tőlünk együtt megyünk tovább.

Addig még hússzor megnézem az e-mailjeimet, s hússzor sem fogok kapni senkitől semmit. A hírekben sem lesz semmi egetrengető változásról beszámoló cikk. A tévét már hónapok óta nem kapcsoltam be, nem is biztos, hogy emlékszem, melyik távirányítóval kell. Mesélte Tóth Imre, hogy milyen nagyszerű, hogy Kemény Pistának nincsen tévéje. Ha olyan nagyszerű, miért van Tóthnak? Nekünk azért van, mert a többiek nézik. Én csak porolom.

Porolok, porszívózok, padlót mosok – most a kályhások után kellett is. Buzgalmamban végigmostam az egész lépcsőfeljárót, a kertben a salakot meg a kutyaólat. A papucsomnál és a lábamnál fejeződött be a nagy pancsolás. Most az erkélyen szárad a papucs.

Kellene nem soká egy kicsit főzni is, van pár szép nagy fej csiperkém. Svéd gyümölcslevest is akartunk csinálni, de nincs itthon burgonyaliszt. Majd ha Martin megjön, hoz azt is. Egyelőre hadilábon állok még a kedvvel. Kémiai szempontból egyensúlyról és szintekről van szó. De valahogy én ezt mindig tragikusabban élem meg. Úgyhogy nekem beszélhetnek, hogy csak ezt a szintet kell emelni, vagy azt a tablettát bevenni, nem hiszem el, hogy a létemet fenyegető életérzés pusztán csak ennyitől függene. (Már megint túl nagy jelentőséget tulajdonítok saját magamnak, mi?)

Magyarázhattok, én egy ilyen hülye tyúk vagyok. (Varjú? Szarka?) Most rohanok, mert támadt egy újabb takarítási ötletem!

Kerti tanulságok gyűjteménye

Első tanulság:

Ne táplálj hiú reményeket, gránitba nem lehet gyökeret ereszteni. A megoldáshoz legközelebb a fenyőfélék jutottak. Tanulj tőlük!

Második tanulság:

A gyepben különféle hangyák dolgoznak, úgymint négerek (a feketék), kommunisták (a vörösök) és a kínaiak (a sárgák). A két utóbbi tűzhangyaféle. A feketéket be lehet tanítani levéltetvek legeltetésére.

Harmadik tanulság:

A férfiak (és nők is, de ők momentán engem nem érdekelnek) nagy része csiga – nem tud ellenállni a sörnek.

Negyedik tanulság:

A csalánlé sok mindenre jó, de főként büdös. A csalánlével el lehet üldözni a szomszédot.

Ötödik tanulság:

A mohát nem szabad írtani a gyepből - ha csak az nő meg. Ez körülbelül olyan botorság lenne, mint Magyarországon narancsot vagy gyapotot termeszteni, illetve fókát telepíteni a Szaharába.