„A szomszédaink voltak. Anyu együtt dolgozott Sárika nénivel az OTP-ben, olyan barátnőfélék voltak, én meg Gyöngyivel, aki két évvel fölöttem járt. Egész kiskorom óta barátkoztunk, óvoda, iskola, gimnázium...Legtöbbször babáztunk, és kifestettük a babáink arcát a bárányka – közönségesen kerti porcsin vagy porcsinrózsa (Portulaca grandiflora) – selymes szirmaival. Nem tudom, miért van a kerti virágoknak két nevük. Hogy miért kell a büdöskét bársonyvirágnak (Tagetes) nevezni? Talán a büdöske név túl sokat is elárul a virágról? Ha nem baj, én csak büdöskének hívom, a báránykát meg báránykának. Ott ültek a báránykák a házunk utca felőli falának tövében, kicsiny pozsgás levelecskéik között. Mi pedig Gyöngyivel ott játszottunk, toltuk a régi babakocsiban a babákat, azt nem hiszem, hogy a kocsit betoltuk volna a virágoskertbe, mert nagyanyám kikergetett volna minket, de mi bekeveredtünk a báránykák közé.”
(Részlet: Nyanyó és papó, a szerző elbeszélése)
Kedvenc virágaim:
bárányka (porcsin) - kicsiny, mint egy gyermek, és színpompás
büdöske (sötét narancs) - edzett, mint én :-D és távol tartja a hasznos növényektől a kártevő rovarokat
díszhagyma - vannak hatalmasra növő, csodás fajok!
rózsa (sötétvörös) - nekem Anderssen-rózsáim vannak, mondhatom, mesések!!!
díszmák (Papaverin - kedves jóbarátom a bajban) - idén pirosat vettem, de van kék is, világoskék a Himalájáról
levendula minden mennyiségben
németszegfű - színpompás, strapabíró
kankalin - Shakespeare kedvenc virága (lásd a Will Shakespeare könyvet, John Mortimer írta :-D, remek szórakozás!)
nemes búzavirág (én a sötétbordót szeretem)
lupin - csillagfürt magyarul - már csak a Monty Python kedvéért is, de egyébként nálunk vadon nő
bodza - tavaly szereztem egy bébit, most megint kihajtott, van remény bodzaszörpre (5 éven belül)
körömvirág - kenőcse (kis levendulával keverve) a legjobb a bőrnek
leánder - csak cserépben
magnólia vagy tulipánfa - nem biztos, hogy kitelelne, és még nincs nekem
kardvirág (vörös) – Judit / virágkalendárium: a júliusi Juditok kapjanak kardvirágot, vöröset...
Judit
„Judit könyve (Judit magyarul „zsidó nő”) ősi zsidó írás. A könyv elbeszélése szerint Nabukodonozor hadvezére, Holofernész hadjáratot vezetett Izráel ellen, és amikor Bethulia az ostromlott város már majdnem megadta magát, akkor Judit, a gyönyörű és istenfélő zsidó özvegy fogta magát és az ellenség táborába ment. Ott ő a Holofernész kegyeibe férkőzött, aki megpróbálta elcsábítani őt. Judit lefejezte a részeg Holofernészt és fejével visszatért a városba, és ezután a zsidók megfutamították az ellenséget. A történet Juditot az istenfélő zsidók példaképeként festi le és azt mutatja be, hogy Isten megmenti népét, amikor elkötelezettségét az ellenség gúnyolja. Ez a történet számos ősi nyelven él, és egy népmesén alapulhat, amit valószínűleg a Hasmoneusok korában (kb. Kr. e. 160-37 között), Palesztinában jegyeztek le.”
