A magyarral ugyanaz a baj, mint a buddhizmussal.
Körülbelül egy éve fedeztem fel, hogy valószínűleg buddhista vagyok, de akkor még nem vettem az egészet komolyan, éltem tovább, ahogy addig. Ám valahogy lassacskán furcsa változások álltak be az életembe: vegetáriánus lettem, mert furcsa ízűnek találtam a húst, és nem volt gusztusom lenyelni, elkezdtem meditálni és buddhista könyveket olvasni. Tavaly év végén részt vettem egy vipassana kurzuson, amely során teljesen megvilágosodott számomra, nem vagyok én teljesen hülye, csak buddhista.
Aztán nyilván az ember, különösen a buddhista fajta, nem hiszi csak úgy el a dolgokat, hanem maga akar meggyőződni mindenről, és társakat akartam találni a meggyőződéshez. Itt kezdődött a probléma. Tudniillik az ember vagy született buddhista, már úgy értem, buddhista országban született - mert persze, hogy minden ember buddhista születésénél fogva - , és akkor adott a hagyomány, vagy nyugati buddhista, és akkor jön a keresztkérdés: Te melyik buddhista tradiciót követed? Ezt a kérdést nekem is mindjárt feltették, mikor társakat akartam keresni a meggyőződésben. És nyilvánvaló, hogy nem tudtam rá válaszolni, hiszen éppen csak most fedeztem fel, hogy buddhista vagyok, a nüanszokat még nem tanulmányoztam, gondoltam, az ember már attól is buddhista, hogyha Buddha tanításait megértette, elfogadta és követi. Vagy ahogy az én esetembe történt, Buddha tanításait megismerve felkiáltottam magamban: De hiszen ezt én is mondhattam volna! Tehát ilyesformán én megértettem saját természetemet, elfogadtam azt, és követem is, és mivel saját természetem megegyezik a Buddháéval (egészen természetszerűleg, ez most csöppet sem nagyzás, kérdezzék csak meg a többi buddhista teoretikust), ezért buddhista vagyok. A kérdésre: milyen buddhista, még ma is rettenetesen zavarba jövök. Próbáltam már ezerféleképpen megmagyarázni
Hát így jártam a buddhista kollégákkal.
És valami rémségesen hasonló dolog történt velem, amikor kitántorogtam édes hazámból, Magyarországról. A nagy ismeretlenben kerestem a magyarok társaságát. Legelébb ötvenhatosokat talál az ember. Na, azok igen furcsán néznek arra, aki a kommunizmusban született, nevelkedett fel – tehát nyilvánvalóan full kommunista. Ha meg nem kommunista, akkor hogy a francba tudott harminchányévig ott élni fizikai-mentális sérülések nélkül. És ha nem sajnálom őket mélységesen, és nem tekintem őket hatalmas történelmi hősöknek, akkor végleg elástam magam náluk.
Aztán ott vannak az erdélyiek – akik nem elégedtek meg az anyaország kegyeivel és továbbtántorogtak, a transz-szilvóriumiak. Belőlük itt is sok van, kicsit anakronikusan beszélnek, öltözködnek, és a Kós Károlyi transz-szilvórizmust terjesztik a svédországi magyar irodalomban is. Ez a két csoport adja a svédországi magyarság kilencven százalékát. A jugoszláviai magyarok itt is kisebbségben vannak, ironikusan folydogálnak bele a dolgokba itt-ott, a helyi szinekbe egészben vagy részben beleolvadtak, szintúgy a kárpátaljai, tótországi és cigány kollégáik.
Nos, ezután felteszik az embernek a kérdést: te honnan jöttél?erdélyi, jugoszláviai vagy? Debrecenben laktam legutoljára. Hmmmmm. Debrecenben? Akkor te kismagyarországi vagy! Abszolút kisebbség!
Nos, én így élem meg a buddhistaságot és a magyarságot itt, Svédországban. És ezzel a kicsit univerzális magyar címerrel csak ezt akartam jelezni. Igen, mondhatnánk, revizionista címer, de nem találtam jobbat azt kifejezni, amit kedves barátom (nyilván jugoszláviai magyar, ez látszik a stílusból) így fogalmazott meg: patkány és magyar mindenhol van.
.
.
.
.
.
(Kösz, Bozsik!)
