Gondolta a fene, hogy veszélyes magyar terroristák is vannak, mégpedig az ismerőseim körében.
Az ember általában olyan e-mailekhez van szokva, amiben a barátnők gyerekfotókat küldenek, spamet vagy esküvői meghívót, avagy buggyant művésztársak könyvbemutatóra vagy kiállításmegnyitóra hívnak.
Erre az e-mailre azonban nem számítottam. Béke poraikra! - zárult a levél.
Nem mondanám, hogy ismerősöm volt, a történtek után nem is merném ezt kijelenteni, de valóban nem volt közeli ismerősöm, személyesen nem is találkoztunk. Közös ismerősök révén került az internetismerőseim közé, és váltottunk néhány elektronikus sort alkalomadtán a kertről meg a kutyákról. Körülbelül ennyi. Engem ezen kívül nem is nagyon érdekel semmi, a politika pedig végképp nem.
Függetlenül attól, hogy ő milyen politikai nézeteket vallott, s azokat milyen időközönként váltogatta, vagy hogy normális volt-e vagy őrült, a halálhírét tartalamzó e-mail megdöbbentett. Gyorsan rákerestem a hírek között, és megrendülten néztem a képet, az utolsót. Nem olvastam a blogját, sem a róla szóló híreket, nem vagyok tisztában sem a magyarországi, sem a bolíviai helyzettel. Politikai tájékozatlanságom már-már botrányos, hogy úgy mondjam. Talán ez is eredményezte, hogy a képen az embert láttam, a szétlőtt testet, a halál megrendítő pillanatát - tisztán, előítéletektől mentesen. És természetes sajnálatam.
Mindegy, hogy terrorista vagy ártatlan gyermek, békés tüntető vagy anya, nincs megérdemelt erőszakos halál.
Nem olvasom a híreket a halála után sem. A por, amit felkavart, messze elkerül. Nem vagyok hajlandó egymásra mutogató fanatikusok, politikus, fantaszták, elmebetegek vagy szimplán birkák virtuális játékában (nevezzük közéletnek) részesedni. Tragikusnak tartom, hogy sokunk mennyi hiábavalósággal tölti el a drága idejét, egy egész emberéletet!
Amikor lehetnénk okosabbak is.
NC.
Az ember általában olyan e-mailekhez van szokva, amiben a barátnők gyerekfotókat küldenek, spamet vagy esküvői meghívót, avagy buggyant művésztársak könyvbemutatóra vagy kiállításmegnyitóra hívnak.
Erre az e-mailre azonban nem számítottam. Béke poraikra! - zárult a levél.
Nem mondanám, hogy ismerősöm volt, a történtek után nem is merném ezt kijelenteni, de valóban nem volt közeli ismerősöm, személyesen nem is találkoztunk. Közös ismerősök révén került az internetismerőseim közé, és váltottunk néhány elektronikus sort alkalomadtán a kertről meg a kutyákról. Körülbelül ennyi. Engem ezen kívül nem is nagyon érdekel semmi, a politika pedig végképp nem.
Függetlenül attól, hogy ő milyen politikai nézeteket vallott, s azokat milyen időközönként váltogatta, vagy hogy normális volt-e vagy őrült, a halálhírét tartalamzó e-mail megdöbbentett. Gyorsan rákerestem a hírek között, és megrendülten néztem a képet, az utolsót. Nem olvastam a blogját, sem a róla szóló híreket, nem vagyok tisztában sem a magyarországi, sem a bolíviai helyzettel. Politikai tájékozatlanságom már-már botrányos, hogy úgy mondjam. Talán ez is eredményezte, hogy a képen az embert láttam, a szétlőtt testet, a halál megrendítő pillanatát - tisztán, előítéletektől mentesen. És természetes sajnálatam.
Mindegy, hogy terrorista vagy ártatlan gyermek, békés tüntető vagy anya, nincs megérdemelt erőszakos halál.
Nem olvasom a híreket a halála után sem. A por, amit felkavart, messze elkerül. Nem vagyok hajlandó egymásra mutogató fanatikusok, politikus, fantaszták, elmebetegek vagy szimplán birkák virtuális játékában (nevezzük közéletnek) részesedni. Tragikusnak tartom, hogy sokunk mennyi hiábavalósággal tölti el a drága idejét, egy egész emberéletet!
Amikor lehetnénk okosabbak is.
NC.
